2009. július 22., szerda

2009. július 20., hétfő

Van-e fehér jövő?

A zsidóság világuralmi törekvéseinek legnagyobb akadálya a fehér faj, mely jóval számosabb, s jóval intelligensebb, tisztább, erkölcsösebb, mint a kiválasztottak. Hogy felülkerekedhessenek rajtunk, le kell aljasítaniuk minket a maguk állati szintjére. Két legfontosabb teendőjük az erkölcsrombolás, valamint a kiváló genetikai állományunk – színesek génjeivel történő – beszennyezése. Amihez kevesebb közük van, de mégis tovább korcsosít bennünket, az a kényelem. Csak az a társadalom maradhat fenn hosszútávon, amely végez és megbecsüli a fizikai munkát. Természetesen nem ócska marxista módjára, hanem azért, mert tudja: az effektív munka, a testmozgás egészséges, erőnlétet, emberi tartást ad és tiszteletet vált ki.

Azonban semmiképp nem ragadhatunk le a testiség kizárólagosságánál. Értendő ez alatt a testünket igénybe vevő munka és a nemiség egyaránt. Muszáj szellemünket is karban tartanunk. Imádkozzunk, építsünk közösségeket, emberi kapcsolatokat, alapítsunk családot, gyakoroljuk és örökítsük át a hazafiságot, katonáskodjunk, tartsunk otthon fegyvert, mert ezek jelentik a fennmaradást. Ezek nélkül süllyedünk a jelenlegi vagy annál mélyebb szintre. Nem szabad, hogy a lélek kivesszen belőlünk, mert nélküle a test is gyengévé, sebezhetővé, törékennyé válik. Nem válhat, VÁLIK. Mindenképp. Ne hagyjuk hát, hogy azokká váljunk, aminek a zsidók neveznek és tekintenek bennünket: lélek nélküli állatokká.